Hírek

Bajnai: "Orbán második ciklusát elrettentő példaként fogják tanítani"

Bajnai Gordon szerint az érdemi támogatottságú ellenzéki erőknek 6-8 hónappal a parlamenti választás előtt, azaz ősz elejére meg kell állapodniuk a jó kormányzáshoz szükséges programról és a közös jelöltállításról. A Haza és Haladás Egyesület elnöke az MTI-nek adott interjúban elmondta: szervezetépítésbe kezdenek, hogy minél nagyobb súllyal vehessenek részt az ellenzéki együttműködésben, az Együtt 2014 pedig várhatóan a következő hónapokban párttá alakul.

Bővebben ...

Bayer ír, Áder, Orbán, Kövér hallgat

Korábban az államfő, a miniszterelnök és az Országgyűlés elnöke is elítélte a zsidólistázó jobbikos politikust. A fideszes publicista ügyében még nem szólaltak meg, pedig egyre többen vélik úgy, hogy Bayer és Gyöngyösi ugyanazt tették, csak más párt színeiben.

Bővebben ...

Hanyatlik a magyar ipar - Mi történt?

Drámai adatokat adott ki a Központi Statisztikai Hivatal: 6,9 százalékkal zuhant az ipari termelés novemberben. Elemzők szerint a kiábrándító adat miatt a negyedik negyedévben is recesszióban maradhatott a gazdaság. 2009 óta nem volt ilyen kedvezőtlen az éves index. A Mercedes gyár termelésbe állása nélkül a kibocsátás még jóval alacsonyabb lenne idén, ami jól mutatja, hogy az autógyártás kivételével az ipar igen nehéz helyzetben van.

Megjegyzés: szerencsétlenek. Tudhatnák, hogy a fejlődést, "rugaszkodást" a felcsúti fociakadémia bevételeinek dinamikus növekedésén kell mérni...

Bővebben ...

Hallgat az Orbán-Balog-Hoffmann hármas

kormánybohócokNégy politikust hívott meg a Hallgatói Hálózat hétfői fórumára, ám közülük csak Maruzsa Zoltán jelezte: nem egyeztet, csak a hivatalos tárgyalópartnerekkel. Orbán Viktortól, Hoffmann Rózsától és Balog Zoltántól nem érkezett válasz.

Megjegyzés: Hová lett a bohócügyi államtitkár?

 Ezért választotta Orbán a focistákat a hallgatók helyett

Bővebben ...

Bartus László: Konszolidál az Alkotmánybíróság

Nem könnyű eldönteni, hogy az Alkotmánybíróság döntését lelkesen üdvözlők ennyire nem akarnak tudomást venni arról, hogy hol élnek, és kapaszkodnak minden olyan látszatba, amely azt hazudja, hogy nincs is olyan nagy baj, vagy őszintén ennyire naivak. Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a választási regisztrációt, de már az is botrány, hogy ez olyan nagy csoda, hiszen normális körülmények között ez nem lenne kérdéses. Normális körülmények között ilyen törvény meg sem születik, mert a szándékot is szégyellni kellene, abba bele kellene bukni. De normális viszonyok között azzal mindenki tisztában lenne, hogy ez egy tényleges Alkotmánybíróságon nem mehet át.

Bővebben ...

A torrent fájlok letöltését is támogatja az új böngésző

Mintha csak a uTorrentből és a Chrome-ból gyúrták volna össze a kis helyigényű, ingyenes Torchot – érdemes kipróbálni. - A mindössze 1,1 MB-os Torch külleme igencsak emlékeztet a Google böngészőjére, azonban a Chrome-nál, illetve az egyszerű böngészésnél messze többet kínál.

Bővebben ...

Semjén-ügy: minden szabályt megszegtek

Csak semmitmondó közleménnyel próbál tagadni a rektor - Semmitmondó, írásunk állításainak ténybeli cáfolatát nem tartalmazó közleménnyel reagált a Pázmány Péter Katolikus Egyetem a Népszabadság december 22-i, Sántít Semjén PhD-je című cikkére./ Hargitai Miklós

Bővebben ...

Mérhető eredmények: így hatnak Matolcsy varázsszerei

A munkanélküliek támogatásának csökkentése az alsó és középosztályt érintette rosszul elsősorban, az egykulcsos adó a középső és a felső szegmenst segítette, az adókedvezmények pedig a magas jövedelmű, sok gyereket nevelő, nem túl nagy csoportot.

Megjegyzés: Én nem az elmeháborodott Matolcsyra hegyezném ki a történteket, van ugyanis neki főnöke, mondhatnánk úgy is megrendelője...

Bővebben ...

Megbuktatja az Alkotmánybíróság a regisztrációt

Információnk szerint egy kivételével minden - Áder János köztársasági elnök által megjelölt - pontban alkotmányellenesnek találta az Alkotmánybíróság a választási eljárásról szóló törvényt. A testület nemcsak formailag, de tartalmilag is vizsgálta a jogszabályt: az AB szerint nem szükségszerű a regisztráció./ Joó Hajnalka

Bővebben ...