Hírek

Az Orbán-kormány megint vétózott az Európai Gazdasági Térség tanácskozásán

168837xMagyarország megint megakadályozott egy közös nyilatkozatot, mert a Norvég Alapból érkező friss támogatásokat is a korrupció megfékezésére szolgáló intézkedésekhez köthetik.

Nem tudom, hogyan lehet kimozdulni erről a holtpontról – mondta a Népszavának egy névtelenséget kérő brüsszeli forrás azzal kapcsolatban, hogy az Európai Gazdasági Térséghez (EGT) tartozó országok november 23-i brüsszeli ülésükön megint nem tudtak közös nyilatkozatot elfogadni a magyar kormány ellenállása miatt. Ez volt sorrendben a harmadik alkalom, hogy Budapest vétóján megbukott az uniós zsargonban következtetéseknek nevezett szöveg elfogadása.
 
Sajnáljuk, hogy nem sikerült jóváhagyni a következtetéseket, pedig minden fél komoly erőfeszítéseket tett – mondta a lapnak Eva Hrncirová, a kormányközi EU Tanács soros elnöki posztját betöltő Csehország brüsszeli szóvivője.
 
Az EGT-t alkotó európai uniós tagállamok, valamint Liechtenstein, Izland és Norvégia miniszterei évente kétszer üléseznek az EU székhelyén, ahol az EU27-eket a soros elnök tárcavezetője képviseli. A mostani tanácskozáson külön hangsúlyt kaptak az energiabiztonság kérdései, ami azért is fontos, mert Norvégia lett az EU első számú gázszállítója.

Bővebben ...

A háborúfigyelő miniszteri biztos

vgy_sasolKilenc hónappal a háború kitörése után Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az orosz–ukrán háború nemzetpolitikai hatásainak stratégiai elemzéséért és nyomon követéséért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Szász Jenőt. Nem tudjuk, miért tett ilyet Semjén Zsolt, mint ahogyan azt sem, milyen készségekkel kell rendelkeznie egy háborúfigyelő miniszteri biztosnak. Hogy mit néz, és min keresztül. Ha a Hende hajdani lekupakolt gukkerjén át, akkor nem sokat lát, ha másképp figyel, nem ér. Kétségemre hozott mentségemül előadom, magam is mást sem teszek február óta, mint a háborút lesem, de rám nem figyelt fel Semjén Zsolt. Igaz, sírni nem fogok emiatt, annak más oka lesz.

Ám mielőtt elmerülnék az önsajnálatban, tényleg el kellene gondolkoznunk azon a nagy titkon, amit egy háború szemmel tartása jelent. A rakéták íve, az elsötétülő városok, felrobbantott emberek, vagy mi igényel miniszteri biztosi kinevezést, mert úgy vélnénk, arra való a hadsereg a NATO-val megerősítve, a külügy és más efféle készségek. Sőt, mint emlékezhetünk, a harcok kitörésekor maga a kedves vezető ment a határra háborút nézni a saját szemével, de még ő sem látott semmit. Mit várhatunk akkor egy Szász Jenőtől, milyen felfedezéseket és nóvumokat, ezt sose tudjuk meg, de erős a gyanúnk, hogy maga a kinevezett sem. Kajánul gondoljuk, hogy ennek olyan operatív törzs szaga van, s annyit is ér.

Bővebben ...

A hittantanárok béremelése

semjA hitoktatóknak nem kell Brüsszelre várniuk, mint annyi más (minden) kollégájuknak a béremelés kapcsán, pártunk és kormányunk gondoskodik róla, hogy jól érezzék magukat a bőrükben. Szinte eldugott hírként jelent meg tegnap az a költségvetési törvényben szereplő passzus, hogy kiegészítő támogatást nyújt az egyházaknak a kormány, hogy ki tudják fizetni a hittantanárok béremelését. Pedig, ha jól emlékszünk, ők nem is mentek az utcára ezt követelve, hanem a maguk módján csendesen szolgálták Orbán Viktort. Lám, meg is lett az eredménye, januártól több lesz a borítékban, míg a többiek csak leshetnek.

Nem akarnék két ujjal mutogatni arra, hogy pártunk és kormányunk ismét mennyire aljas, mert mindenki tudja, talán még ők maguk is, csak újólag el kell gondolkoznunk állam és egyház, a magyar ember és a kereszténység, egyáltalán a hit és a hitetlenség dolgán. A XXI. századon, a feudalizmuson, és legfőképpen azon, hogy ugyan megjelent ez a hír, de senki nem borította rá a tölgyfa asztalt a Karmelitában Orbán Viktorra, mi több, még egy kósza ejnye-bejnye sem hangzott el, egyáltalán, mindenki hallgat, mert tabunak érzi a témát. Jó lenne felnőni már, mert a leuralt médián keresztül ez is Orbán hatalmának alapja.

Bővebben ...

Lapjárás

ovi_fuggonyOlyan volt a Fidesz háza tája tegnap, mint egy felbolydult disznóól, ahonnan a ganyészag mellől erős sivalkodás hallatszott mélyebb röfögésekkel elegyest. Az EP megszavazta – még kétharmadnál is nagyobb arányban -, hogy kies hazánk ne kapja meg a hónapok óta epedve várt pénzeket, mert nem felel meg a klub normáinak, amit eddig ATM-nek használt. Csak az lepődött meg ezen, aki eddig homokba dugta a fejét, illetve az, aki azt hitte, látszatintézkedésekkel meg lehet felelni a jogállami normáknak, amiről már Varga Judit is sejti, mi lehet az, csak ezt időnként letagadja vagy elfeledkezik róla.

Várható volt mindez, mégis helyzet keletkezett. Bár még semmi nem dőlt el, így az sem volt indokolt egyáltalán, hogy az ellenzék örömében csűrdöngöljön, pedig ezt tette. Mint kitetszik tehát, a hülyeség kettős természetű, ami mutatja, miért vagyunk kilátástalan helyzetben, de ezt már olyannyira megszoktuk, hogy szinte hiányozna is. Egyébként mi választottuk őket jobbról balra meg elölről hátra is, a kassza lecsengett, reklamációnak helye nincs, tessenek oszolni. Annyi maradt, hogy leírjuk a homokos, füves, vizes síkot, majd folytatjuk a tevékenységünket J. A. polgártárs kiábrándult szellemében.

Bővebben ...

A bátor 135 kipárolgása

orban_koverJakab Péter napok óta hőmérővel mászkál be a parlamentbe, és küldözgeti a hőjelentéseket, akárha valami üldözött meteorológus vagy rossz felcser. Szegény Jakabnak ennyi maradt az egy évvel ezelőtti forradalmi hevületből, amikor még az előválasztási hercehurca során azt hitték – velünk együtt -, hogy holnapra kiforgatják a sarkából a világot, de a hatalomból a Fideszt legalábbis. Mint tapasztaljuk, ez nem igazán jött össze, ezért maradt a hőmérőzés, mint egy elrontott hőskölteményben vagy népmesében, amelyben nem sikerült levágni a sárkánynak egy fejét sem, és nincsen se királyság, se királylány, se idvezülés.

Semmi sincsen voltaképp, hanem ez a bohóckodás. Jelzőnk, illetve a cselekvésbe ojtott minősítés nem pejoratív, mert voltaképp a hőmérőzésnél többet tenni nem igazán lehet, ez is – ha értő közönség lenne hozzá – a hatalom misztikusságának földre rántása. Valójában egy hosszú, elnyújtott segélykiáltás, mielőtt minden és mindenki belefullad a ganyéba. Az, hogy a parlament hőmérsékletét képekkel illusztrálva mutatja meg Jakab az egyre fogyatkozó közönségnek, a Fidesz álságossága leleplezésének egy újabb fejezete, és tetszhet akármilyen kisstílűnek vagy pitiánernek, mégis csak kordokumentum.

Bővebben ...

Novák csapatai harcban állnak

novak_parancsnokRitkán van nemzeti hazánk földjén Novák Katalin, amióta álomfő lett. Hol evezget a Nagy Tavakon, hol kocog Brazíliában vagy zarándokol a sivatagban. Az az ember érzése, hogy Novák álomfő még csitri lánykorában készített egy bakancslistát, s amint Orbán kijelölte őt az épp ügyeletes aláírógéppé, ezzel a listával a kézben röpköd a nagyvilágban, és sorra pipálja ki a hajdani óhajokat, mint ami megvan. Nem mindenkinek adatik meg, hogy az összes vágya valóra váljon, de nincs is mindannyiunk jóban Orbánnal. Kinek mit dobott a gép vagy a lelkiismerete. Nem vagyunk egyformák.

Nagyon nem. Például Áder sem volt egyforma Novákkal. Áder suttyó kora óta csupán pecázgatni szeretett volna, és amikor megkapta a magas hivatalt, semmi sem akadályozta meg, hogy egyfolytában a tóparton gubbasszon. Ilyképp Áder nem került annyira sokba, mint amennyibe Novák kerül, mire kitelik az ideje, nagy valószínűséggel a Föld nevű bolygó majd’ minden országába elmegy, megmutatja a toalettjét kicsit, aztán futkorászik, evezget és dicséri a saját istenét, aki ilyen jó dolgot adott neki. Viszont mi fizetjük. Nézzük meg azért a pályaívet, ami a popsitörlős ablakpucolástól a magyar hadsereg főparancsnoki posztjáig ível.

Bővebben ...

Miniszterelnök, nagy-magyarországos sállal

168193Orbán Viktor nem a katari futball vb nyitómérkőzését választotta vasárnap – pedig oda is érvényes meghívása volt –, hanem itthon tartotta a szíve és inkább Dzsudzsák Balázs válogatottbeli búcsúmeccsén tette tiszteletét. A 2-1-re megnyert mérkőzés után a címeres meztől búcsúzó Dzsudzsák felment a VIP páholyba, és átadta Orbánnak az első félidőben viselt mezét. Aztán jutott egy mez a szintén ott tartózkodó Szijjártó Péternek is, aki jobban járt, mint Orbán, hiszen a második félidőben Dzsudzsák csak öt percet játszott, az a mez kevésbé volt izzadt, mint amit a miniszterelnök kapott. Orbán nagy-magyarországos sállal a nyakában dicsérte meg Dzsudzsákot, azt mondta neki, hogy ügyes volt.

A miniszterelnök nagy futballrajongó, fiatalon maga is aktív futballista volt, ám ezek az idők elmúltak, most egy ország élén áll, Magyarországot képviseli. Ebből a megközelítésből kell megítélnünk, mennyire volt szerencsés, vagy éppen helyénvaló, hogy – amint az a Facebok-oldalára feltöltött videón látszik – nagy-magyarországos sállal a nyakában virított ország-világ előtt. A Nagy-Magyarországot ábrázoló grafika nem tiltott jelkép, autókon is látni néha, viselheti bárki, pólón, sálon, láttunk már zoknira festve is ilyet. Hordhat ilyen sálat bárki – kivéve Magyarország miniszterelnökét.

Bővebben ...

Szijjártó nagyívű pályája

7vwuro3mjauzNem volt annyira régen, amikor Szijjártó külügyminiszterünket szaralaknak nevezték, mert Lavrovval tárgyalt a kérés ellenére, hogy ne tárgyaljon vele. Viszont emiatt ő nem háborodott fel, nem kérte ki magának toporzékolva, ahogyan az a futsalon edződött habitusából fakad, hanem büszkén kiállt a porondra, és aláhúzta, szaralak vagyok. Ezzel ő, belegondolva lelkének alakulásába, holmi népmesei hőssé vált a saját szemében, aki kiáll az elesettekért – akik mi volnánk -, és férfiasan vállalja a jelzőt. Így válik tényezővé szerinte, de ezzel a meglátásával egyedül marad, nézegetheti a tükörben a bajnokot és a foncsorokat.

Nem kérte senki arra közülünk, hogy kiálljon érettünk, s főleg így. Minden szenvedés, és szaralakká válás a gáz és olaj miatt történik ugyanis állítólag, de ahogyan ma állnak a dolgok, mi húzzuk a rövidebbet a Lavrov (vö.: Putyin) ügyletek miatt. A gáz sokkal drágább, mint indokolt volna, kiharcoltuk a szankciómentességet a vezetékes olajra, a nyugat átállt a tankerekre, ők elvannak, nekünk a vezetéken nem jön, zárnak be a kutak, illetve, ha nem, olyan is akad, ahol csak egy litert adnak a magyar proletárnak, ami még egy lábbal hajtós műanyag dömperhez sem elég. Nem kellene annyira büszkének lenni.

Bővebben ...

Távolban egy szürke rakéta

7pg6h27gxzuRomantikus képet kaptunk tegnap a hírügynökségektől, amelyen Kim Dzsongun kézen fogva kislányát, sétál egy kietlen pusztaságban, mögöttük pedig a távolban feltűnik egy szürke rakéta, kék ég ködén átragyogva. Senkinek fogalma sem volt róla, hogy a bölcs vezérnek, a kedves vezetőnek egyáltalán gyereke lenne, ami a történetben viszont a legszebb, a hír szerint szakértők megállapították, hogy a gyermek tizenkét év formácska lehet, és ezt komolyan is gondolták. Mármint a szakértést a gyermek korát illetően, amiből az fakad, hogy mindenféle Mária nénik a sparhelt mellől ilyen szakemberek, mert ezt ők is meg tudták volna fejteni.

De nem is ez, hanem a kép és maga az aktus, hogy a nagy Kim a kicsit elvitte rakétanézésre, akárha Aureliano Buendiát az apja Marqueznél jégnézőbe a világ csodáit megismerhetni kölökkorában. Ilyképp a felvétel és a hír maga az irodalom, amely azonban nagyon tud fájni, ha ilyeneket tár elénk. Nem tudjuk, a kedves papa mit mutatott a kis cserfesnek, tán a piros gomb megnyomásának módját – teljes tenyérrel, nem csak ujjal -, mert mindig a hülyék vannak többen, ők a hangosabbak, és ezért rend szerint győznek is az életnek nevezett játékban. Különös korban élünk, amelynek nem tudjuk, mi lesz a vége, de így elnézve nem sok jó lehet.

Bővebben ...